Boldog vállalkozóként kezdtem a hetet, terveztem előre a kis munkáimat, majd egy pillanat alatt kihúzták alólam a talajt. Meginogtam, aztán kétségbe estem. Nem nagyon követtem az eseményeket előtte, hiszen volt jobb dolgom is és boldog vállalkozó vagyok, biztos voltam benne, hogy a holnap is olyan, mint a tegnap, most pedig rákényszerültem figyelni. Úgy gondolom, nem egyedül evezek ebben a csónakban.

A hideg zuhany hatása után felfrissülten fogtam neki a megoldás keresésnek, tájékozódásnak.

Hátra arc!

A sok kutakodás közben arra lettem figyelmes, hogy sokan az elfogadást követően az egyetlen megoldásnak a feladást látták. Valakinek nincs is más megoldása, hiszen nem biztos, hogy képes fenntartani a vállalkozását. Ám, akik a helyzet kilátástalanságában hozták ezt a döntést, álljanak meg egy pillanatra. Tekintsenek vissza és nézzek meg mit hoztak létre, miért dolgoztak, mit értek el eddig. Miután jó alaposan megnézték, kérdezzék meg maguktól: korábban is az első nehézségnél feladtam?

Ha idáig eljutottak, akkor a válasz az, hogy nyilván nem.

Nekik üzenem, hogy lépjenek hátra, pihenjenek meg egy napra a zűrzavarban. Aztán nézzenek előre és holnap friss fejjel fussanak neki újra. Keressenek egy szakértőt és beszéljenek vele milyen megoldásokkal élhetnek.

Nincs más hátra, mint előre

Minden rosszban van valami jó. Elcsépelt közhely. De, ha ennek fényében próbáljuk megnézni a mostani faramuci helyzetünket, akkor láthatunk benne némi rációt.

Ha megnézünk egy kötéltáncost – ehhez tudom leginkább hasonlítani a vállalkozói létet -, akkor megfigyelhetjük, hogyan viselkedik természetes közegében, a kötélen: előre néz, hátra nem tekintget, és a célra összpontosít. Ha útközben akadályba ütközik, akkor azt megoldja. Megtehetné, hogy visszafordul, de a célja nem ott van. Tehát az út és a cél adott, a megoldást pedig egyensúlyozva kell megtalálja. Mert ez a dolga.

De hozhatnám példának egy autó vezetését is. Ott is az utat figyeljük. Nézünk előre… Na meg oldalra. Hátranézni csak a tükröt használjuk, de ha egy vezető akár csak a hátsó utasokra pillant, azok rémülten felkiálthatnak: Előre nézz, mert arra megyünk!

Ebben a helyzetben is próbáljunk meg előre nézni, tervezni és megkeresni a dolgokban a jót. Nem kell gigantikus pozitívumokat keresni.

A magam részéről, habár rákényszerültem egy másik adózási forma alkalmazására, ami nem minden szempontból előnyös, de hosszútávon akár kedvező is lehet, igyekszem az előnyöket keresni. Vagyis egyet már sikerült is találnom: Mégpedig sok pályázat a KATA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó számára nem volt elérhető. Így egy kicsivel több lehetőségem nyílt, hogy élhessek velük.

Máris jobb! 🙂

Kitartást és egyéb kívánságokat

Minden vállalkozó társamnak kitartást kívánok és egy kedvező megoldást, hogy az eddigi munkája ne vesszen kárba és továbbra is értéket adhasson a közösségének!

Kívánok derűs látásmódot, hogy könnyen megtaláljátok ebben sötét időben a kiutat!

Békés és értékes alkotó időszakot és zökkenőmentes átállást kívánok!